Ez volt a Blue Duck 2011-ben

Ebben az esztendőben már rendesen bontogatták szárnyaikat a kék kacsák.

2011-ben végre megírtuk első közös drámánkat, egy zenés szatírát a korrupcióról, az EZEN A SZINTEN-t… És nem csak megírtuk, hanem színpadra is állítottuk. A Spinoza Házban láthatta a nagyérdemű a Horváth Áron – Gönye László – Szirmai Melinda – Vékes Csaba által írt remek darabot. A dalszövegek Valcz Péter tollából valók, míg az előadás látványvilágát Odegnál Róbert alkotta meg. A rendező Vékes Csaba volt, míg a színpadon Szirmai Melinda is feltűnt.

Mondhatjuk, hogy 2011 számunkra a színházról szólt. Második színházi darabunkat a Gyilkosság a Vacsorán felkérésére írtuk meg, jelenleg „Utolsó csepp” címen fut. Az interaktív kriminket 2012-ben is meg lehet tekinteni az Orfeumban. A különleges műfaji megkötések sok nehézség elé állították a csapatot, mint például hatékony közös munka, vagy logikus történetvezetés. De a végeredményt nézve, ezeket, túlnyomó részt megoldottuk. A krimi előadását Szirmai Melinda rendezte, de minden kiskacsa tollát fényesíti a produkció.

Az HBO televíziós sorozat koncepciók benyújtására kiírt 2011-es pályázatán két munkánk is bekerült a legjobb tízbe. Erre igen büszkék lehetünk, mert több mint 260 pályamunka érkezett a kiírásra. És bár végül ötleteink nem részesültek anyagi támogatásban, az, hogy az utolsó körig eljutottak, kifejezetten öröm számukra, és igen bíztató a jövőre nézve.

Az év szerencsére filmes projektekkel is elkényeztetett minket. Odegnál Róbert a több szemlén is díjazott „Dezertőr” után elkészítette új filmjét a „Rév”-et. A Sparks Camera & Lighting Ltd. támogatásával forgatott film jelenleg az utómunkák fázisában tart, de 2012 tavaszán már megtekinthető lesz, és remélhetőleg a Dezertőrnél is szebb sikereket ér majd el. A forgatókönyvet Horváth Áron írta, a forgatáson pedig minden kacsa ott totyogott és segédkezett, ki mennyit tudott/bírt.

„Közlekedj emberrel” című, biciklizést népszerűsítő kisfilmünk ismét díjat nyert, ezúttal a Xaft Filmfesztiválon díjazták a Gönye László által írt rövidfilmet. A film megtekinthető honlapunkon – és ekkor látszódni fog Valcz Péter és Vékes Csaba meggyőző színészi játéka is. Az angol feliraton már dolgozunk…a nemzetközi siker érdekében.

Az év legvégén további örömhír ért bennünket: az NKA kisjátékfilm gyártó pályázatán Gönye László: Kávéfőző c. írása, teljes támogatást nyert, így 2012-ben kora tavasszal elkezdődnek a forgatási munkálatok, Vékes Csaba rendezésében. 
Ígéretes hír továbbá, hogy Horváth Áron: Jóslat című írásához is sikerült tőkét találni, így tavasszal majd’ minden kacsa kezében kamera billeg majd.

2012 végén szeretnénk még hosszabb évzáró összefoglalóval jelentkezni.