2013 munkás tavaszát eredményes ősz követi

A 2013-as év első féléves pályázatainak elbírálása legnagyobb részt véget ért, és örömmel jelenthetjük, hogy több kellemes eredmény is érte a Műhelyt. A sikertelen pályázatainkról most inkább nem beszélünk, megtelne a szerver.

Tehát jöjjön a tűzijáték:
A Nemzeti Filmalap elfogadta a Ha hadvezér c. nagyjátékfilmünk első változatát és továbbfejleszthetjük a könyvet.

Az Örkény István drámaíró pályázat 4 nyertese között bizony egy kacsa is totyorászik, így új drámát is írhatunk az idén.

A Thália Színház Fiatal Rendező Projektjét Oszd meg c. pályázatunkkal eredményesen zártuk, így remélhetőleg a következő színházi évadban bemutathatjuk hamadik színházi előadásunkat.

A Budapest Film 2. forgatókönyvíró versenyén Gyerekjáték c. filmtervünk bekerült a legjobb 5-be, és szeptember végéig kell elkészítenünk a könyv első változatát.

Az MTVA Huszárik Zoltán kisjátékfilmes pályázatán egyik forgatókönyvünk bejutott az utolsó körbe, július közepén kiderül ez mire is lesz elegendő. Addig remegő kacsacombbal várjuk az eredményt.

A XV. kerület kisjátékfilmes pályázatán filmötletünkkel szintén bejutottunk a legjobb 5-be, ahol végül sajnos elvéreztünk.  

 

Sok munka és még több trágyázás után érik némi gyümölcs is! Dolgos nyár/ősz vár ránk, az biztos, és reméljük a további jó eredmények sem kerülnek el bennünket.

 

Köszönjük mindannak, aki gondolt ránk, drukkolt nekünk, a néma millióknak. Most pedig fogjuk a kacsatollat, bele a tintába és firkálunk tovább...